Szénási János

Szénási János alkotó

Mesterség

fazekas

Ismertető

Egyike azon hódmezővásárhelyi fazekasoknak, kik a több száz éves fazekas hagyományokat követik.

Az agyagot és annak formázását a hódmezővásárhelyi Majolikagyárban ismerte meg 1958-ban. Miután szakmunkás vizsgát tett, ott helyezkedett el mint korongos. Közben beiratkozott a Budapesti Építőanyagipari Technikumba, ahol a tanulmányait befejezve technikusi oklevelet szerzett. 1968-ban munkahelyet váltva az akkor épülő Alföldi Porcelángyárban kezdett dolgozni, és az edénygyár korongos műhelyének művezetőjeként dolgozott 1980-ig. Ekkor váltotta ki az új életformát jelentő fazekas iparengedélyt és kezdett el vállalkozóként dolgozni.

1990-ben megkapta a Népi Iparművész, majd 2009-ben a Népművészet Mestere megtisztelő címet.

A Napsugaras Dél-Tisza menti Népművészeti Egyesület tagja.

A műhelyükben végzett munkáról több alkalommal lehetett ízelítőt kapni a televízió képernyőjén keresztül:

az MTV Kerekek és lépések című műsorában (1990), és az olasz televízióban is: a RAI UNO 2005-ben készített műhelyükről ismeretterjesztő filmet.

Díjak, elismerések

Népművészet Mestere, 2009

Népi Iparművész, 1990

Signum Urbis Honorantis - Hódmezővásárhely, 2010

Pro Urbe - Hódmezővásárhely, 2018

Aranykoszorú díj - NESZ életműdíj, 2018

 

Csongrád megyei Népművészeti Kiállítás, 1987: alkotói díj

IX. Országos Népművészeti Kiállítás - Nyíregyháza, 1989: Arany Plakett

Csongrád megyei Népművészeti Kiállítás - fazekas kategória, 1989:  II. díj

Nemzetközi Népművészeti Fesztivál, 1992: Ezüst Fokozat

XII. Országos Fazekas Pályázat, 1993: II. díj

Gelencsér Sebestyén Országos Kiállítás - Siklós, 1994: II. díj

III. Alföldi Fazekas Triennálé - Mezőtúr, 2000: I. díj

XV. Országos Fazekas Pályázat - Kecskemét, 2002: III. díj

XI. Fazekas Triennálé, Mezőtúr, 2009: III. díj


Külföldi kiállításokon való részvétel:

Németország (1988, 1991, 1994)

Olaszország - La unita fesztivál (1990, 1992)

Hollandia (1993)

 

 

(A fotón feleségével látható.)