Bíborvég Népművészeti Alkotócsoport

Bíborvég  Népművészeti Alkotócsoport alkotó

Mesterség

hímző csoport

Ismertető

A Bíborvég Népművészeti Alkotócsoport a Lőkösháza Fejlődéséért Alapítvány keretein belül működik. Az alapítvány célja és feladata között szerepel a hagyományaink őrzése és örökítése.

A Bíborvég Népművészeti Alkotócsoport az Újra öltünk és örökítünk program keretében kezdte el működését 2013 októberében 12 résztvevővel. Az első év sikeresen zárult, a csoport tagjai megtanulták az alapokat a hímzések területén. A szép alkotásokból kiállítást is rendeztek. A csoport vezetését Bogárné Szőke Erika Népi Iparművész, hímző oktató kezdte, és mind a mai napig sikeresen együtt dolgozik a csoporttal, amely jelenleg hét főből áll.

Az alkotócsoport megismerkedett a dél-alföldi gyapjúhímzéssel, a Békés megyei szűcshímzéssel, a komádi hímzéssel, a Békés megyei fehérhímzéssel, a bakonyi fehérhímzéssel, a cipés matyóhímzéssel, a Kis-Küküllő vidéki hímzéssel, a sárközi hímzéssel, a tardi főkötőhímzéssel, a kalotaszegi nagyírásos hímzéssel, a régi székely varrottas úrihímzéssel.

Az elmúlt öt évben több kiállításon vettek részt, ahol oklevélben, valamint díjazásban is részesültek.

2014 V. Százrózsás Hímzőpályázat, Mezőkövesd

2015 VI. Országos „Kitesszük a szűrét” pályázat, Berettyóújfalu: díjazott

2015 XVI. Élő Népművészet észak-alföldi regionális kiállítás, Debrecen

2015 XVI. Élő Népművészet Országos Kiállítás Budapest, Hagyományok Háza

2016 XV. Országos Textiles Konferencia, Békéscsaba 

2016 Pekingi Kulturbazárban és a Ningboi Expon rendezett kiállításon való részvétel, Kína: Fodorné Szabó Katalin párnája

2016 XXVIII. Kisjankó Bori Országos Hímzőpályázat, Mezőkövesd

2017 VII. Országos Kitesszük a szűrét pályázat, Berettyóújfalu

2017 VI. Százrózsás Hímzőpályázat, Mezőkövesd  

2018 XVI. Országos Textiles Konferencia, Békéscsaba

Az elmúlt 5 évben több kiállítást is rendeztek: a Lőkösházán minden évben megrendezésre kerülő falunapon, a kétegyházi Pogácsafesztiválon, Békéscsabán a Megyenapon, Nagybánhegyesen a Nemzetiségi gasztronómiai napon, valamint Deszken a szlovákok rendezvényén, az Ajvár fesztiválon. Lőkösházán az idősek világnapján rendezett kiállításon az elmúlt 5 év közel 100 darab elkészített munkáját mutatták be.

2019-ben munkáikkal pályáztak a Komakendő - komatál pályázatra, a Kitesszük a szűrét pályázatra, a Százrózsás pályázatra, és a Virágzó Népművészet pályázatra.

A csoport a már felsorolt tájegységek feldolgozott kézimunkáival igyekszik feleleveníteni, megőrizni hagyományainkat. A kiállításokon való részvétellel lehetőségük nyílik bemutatni Lőkösházát, amely egy élhető kis falu Békés megye csücskében.

A csoport segítséget kap az önkormányzattól, valamint több sikeres pályázatot nyújtottak be, amely hozzájárul működésük költségeihez. A további anyagi forrást saját erőből oldják meg.

A továbbiakban is szeretnék folytatni a munkát, és átörökíteni a fiataloknak is hagyományainkat.

Díjak, elismerések

2015-ben Lőkösháza Önkormányzata a helyi értéktárba felvette a csoportot

A pályázatokra elküldött munkák zsűrizésre és kiállításra kerültek.