Meseházi Forgórózsa Hagyományőrző Alkotócsoport

Meseházi Forgórózsa  Hagyományőrző Alkotócsoport alkotó

Mesterség

hímző csoport

Ismertető

A Meseházi Forgórózsa Hagyományőrző Alkotócsoport Békéscsabán működik 2013 ősze óta.

A csoportot Bogárné Szőke Erika Népi Iparművész, hímző oktató vezeti, jelenlegi létszáma 22 fő.

Legfontosabb feladatuk a Kárpát-medence hímző kultúrájának megismerése, bemutatása és továbbéltetése. Leginkább a helyi, békéscsabai, illetőleg Békés megyei forrásból dolgoznak, de alkotásaikkal kitekintenek Erdély, a Felvidék, Dunántúl, a Délvidék és az Alföld más területeire is, az országos pályázati kiírásoknak megfelelően.

Rendszeresen szerepelnek munkáikkal az Országos Textiles Konferencián Békéscsabán, ahol 2016-ban díjazásban részesültek, a Kisjankó Bori Országos Hímzőpályázaton, ahol 2016-ban szintén díjazottak lettek, a „Százrózsás” Hímzőpályázaton Mezőkövesden, ahol 2017-ben díjazásban részesültek, az Országos „Kitesszük a szűrét” pályázaton Berettyóújfaluban, ahol 2017-ben lettek díjazottak. Alkotásaikat bemutatták az Élő Népművészet Regionális és Országos Kiállításán Budapesten, valamint a Népművészeti Szalon Kiállításán Budapesten a Műcsarnokban.

A csoport 2019-ben is aktívan vett részt négy pályázaton, a Komatál-komakendő Pályázaton az ezen a honlapon is látható fehérhímzésekkel.

Díjak, elismerések

Országos Textiles Konferencia Békéscsaba, 2016: díjazott 

Kisjankó Bori Országos Hímzőpályázat, 2016: díjazott

„Százrózsás” Hímzőpályázat Mezőkövesd, 2017: díjazott

Országos „Kitesszük a szűrét” pályázat Berettyóújfalu, 2017: díjazott