Újabb komatál közösség alakult Bács-Kiskun megyében

A Solti Komatál Közösség, mely Khoór Krisztina és Khoór Máté kezdeményezésével alakult meg, a Nemzeti Művelődési Intézet Komatál Programjához igazodik, és abban a szerencsés helyzetben van, hogy a komatál-igénylésükre vonatkozó pályázatuk sikeres elbírálásban részesült.

A Közösség által megigényelt tárgyak egy hódmezővásárhelyi komatál (Pintér Ildikó alkotása), egy komakendő (Komjáthy Tamásné futó-asztalterítője), és egy kalácsos-kenyeres kosár (Csíkné Bardon Réka csuhéterméke). Ezeket a csodálatos népművészeti alkotásokat 2020. október 15. napján vették át a Bács-Kiskun Megyei Igazgatóság munkatársaitól, Lakiteleken, a Nemzeti Művelődési Intézet újonnan átadott székházában. A kedves vendégeket egy körsétára invitálták a Nemzeti Művelődési Intézet munkatársai, hogy bemutassák az épületet és annak szellemiségét.

Khoór Krisztina beszélt arról, milyen módon fogják támogatni a családokat. Induló csomagot állítanak össze az újszülött érkezése előtt, megtervezik előre, hogy a születés utáni 7-12 napos időszakban melyik család, milyen módon tudja támogatni a kismamát, illetve kiemelten figyelnek majd a vírushelyzet miatt arra, hogy a támogatott családdal nem találkoznak, más módon juttatják el hozzájuk az ételeket és az ajándékokat.

2020.10.19.

 

Solti Komatál Közösség

Szóljon hozzá!