Komatál közösség Csobánkán

A komatál hagyományait újra éltető csobánkai asszonykör tagjai közül két lelkes szülőtárs: Gonda Katalin és a jelenleg ötödik babáját váró Pintér Zsófi mesélt a Nemzeti Művelődési Intézet Pest Megyei Igazgatóságának erről a régi-új szokásról.

Az apró zsáktelepülés – Csobánka – újranépesedése az utóbbi években érezhetően megindult, sokan költöznek a faluba – jellemzően fiatal családosok – így hála Istennek a gyermekek száma is növekszik. Tavaly a Szent Anna templomot rendszeresen látogató anyák, asszonyok körében merült fel az igény egy olyan helyi közösség létrehozására, amely lehetőséget kínál számukra a találkozásra, és arra, hogy minőségi időt tölthessenek együtt. A szervezkedést Ilyés Erika nővér, a Segítő Nővérek Kongregáció tagja vállalta magára, aki egy Csíkszentdomonkosról hozott hagyományt honosított meg a pilisi faluban. Az elképzelés alapja a házasság hetének megünnepléséből nőtte ki magát, és a családok segítését, közösségi alapú támogatását tűzte ki céljául. Erika már több ízben alakított hasonló köröket, és Csobánkán közel egy éve vezeti az esti beszélgetős alkalmakat, havonta kétszer. Népszerűségének köszönhetően a környező településekről is eljárnak.
komatál_csobanka_nyito
Az asszonykörben jelenleg 7-8 aktív segítő család vállalja a komatál megszervezését, ami Zsófinak és családjának háromnaponta, majd kislánya megszületésétől naponta jelent majd közös összefogáson alapuló, kölcsönös segítséget a mindennapokban.

Az asszony-találkozó körben is három édesanya várja jelenleg gyermekét, és már korábban felmerült köztünk az ötlet, hogy azoknak az édesanyáknak, akik nem, vagy csak nehezen tudnák megoldani a család élelmezését a gyermekágyas időszakban, segítünk a komatál-közösség beindításával. Hiszünk abban, hogy az egész családnak és közösségnek is az az érdeke, ha az édesanya kipihent és a picivel tud foglalkozni, és tudjuk, hogy a család többi tagjának is szüksége van arra az egy-két hétre, amíg a csöppség beilleszkedik a családba.

Egy hónapja a támogatni kívánt édesanya orvosa úgy rendelkezett, hogy sokat kell pihennie, és feküdnie a baba egészsége érdekében. Ez nagy feladat, főleg egy már négygyermekes édesanyának, így a csoport gyorsan a segítségére sietett, hogy már a várakozás ideje alatt is főtt étellel láthassa el a család 5 férfitagját és persze őt magát is. Az ötödik gyermek kislány lesz, reméljük egyszer majd ő is szívesen átveszi tőlünk ezt a szép hagyományt.

A Komatál Programról édesanyámtól, Pataki Zsuzsannától hallottam, aki kézművesként vett részt a pályázatban, babahordozó kendőit nagyon szeretik az édesanyák. Remek lehetőségnek tartjuk a programot, mert a már működő komatál-közösségeket gyönyörű népművészeti alkotásokhoz segítik, amik díszei lehetnek az édesanyák háztartásának, és reméljük, hogy a pályázat ösztönző hatására több közösség is segíti majd a kismamákat és családjukat ” – meséli Gonda Katalin.

Zsófinak és családjának a gyönyörű népművészeti alkotásokkal, Szabóné Farkas Judit népművész díszes komatálával, Vermes Lajosné „Nagycsaládok” fantázianevű kézzel készített abroszával, és Pataki Zsuzsanna színes babahordozó kendőjével kíván a Pest megyei igazgatóság boldog babavárást és jó egészséget!

Szóljon hozzá!